Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Betegségek S és SZ betűvel/2

2009.08.10

 

SEBKEZELÉS

Az Acsalapu levele sok nyálkát tartalmaz, mely hűsítő és fájdalomcsillapítását növeli. Külsőleg alkalmazzuk ficamos, rándult, feltört lábra, szerszámtól felhólyagosodott kézre, duzzadt izületekre, gyulladt visszerekre. Használható még friss égés, égési sebek, gyulladt felületek, rosszindulatú fekélyek, kelések lemosására, borogatására.

Apróbojtorján az egyik legjobb sebgyógyító gyógynövény. Apróbojtorján levél levével, vagy kenőcsével kenjük be a már nem vérző, vagy nehezen gyógyuló sebet. A levelet rá is rakhatjuk, vagy készítsünk belőle teát, ezt használjuk lemosóként a sebre. Nagyon ajánlott két, három napon keresztül fogyasztani teáját. Nehezen, gyógyuló sebek, fekélyek esetén a tea ivását hosszabb ideig ajánlatos fogyasztani. Az Apróbojtorján összehúzó, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatású. Külsőleg, borogatás, öblögetés, fürdő alkalmazásával, használható kelések, gyulladások esetén. Erős főzetet készítsünk, ezzel öblögessünk. Szájnyálkahártya gyulladás, szájdaganat esetén, Apróbojtorján, Zsurló, Szederlevél (erdei feketeszeder) 3:2:4 arányú keverékéből készült teával öblögessük a szájat.

A Bazsalikom frissen kipréselt nedve, külsőleg, alkalmazható a bőr betegségeire, kelésekre és gombás fertőzéseire

A Bíborkasvirág (Echinacea) a szövetekre és a vérre hat. Vértisztító, baktériumölő, vírusölő, fertőtlenítő és erősen hűtő hatása révén fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható vér mérgezettsége (vértoxicitás), üszkösödés, ekcéma, mérgező marások vagy csípések, száj, fog- és ínyfájdalmak, nemi betegségek, prosztatagyulladás, fertőzések, allergiák, sebek, tályogok, himlő, kanyaró, kötőszöveti és reumatikus ízületi gyulladás esetén. Gombafertőzések gyógyítására is alkalmas. A Bíborkasvirág növényi antibiotikum és immunerősítő szer. A legjobb méregbontó (detoxifikáló) gyógynövény. A legtöbb méreg hatását legyőzi a szervezetben. Tisztítja a vért és a nyirokrendszert, segíti a fehérvérsejtek működését és megóvását. Megállítja a gennyképződést és a szövetek pusztulását. Bármilyen idegen anyag, betegséget előidéző idegen kórokozó, vagy annak mérge ellen használják vértisztítóként. Hosszú távon használható kis adagokban. Szeszes kivonatából, napi három alkalommal vehetünk magunkhoz, 15-20 cseppet megelőzésként influenzás időkben, fertőzés esetén napi 2-3 alkalommal 50 cseppet. Külsőleg lemosóként, fürdőkbe használható mérges marások, elfertőződött sebek esetén, vagy fertőzések megelőzésére, ha ilyen környezetbe kényszerülünk. A Bíborkasvirág használata nem ajánlott vérszegénység, szédülés esetén. Csak kúraszerűen és rövid ideig ajánlott, nagyon sovány testalkatú emberek, vagy kóros lesoványodással, szövetvesztéssel együtt járó betegségek (pl. izomsorvadás, sclerosis multiplex, egyéb autoimmun betegség) esetén. Túlzott használata roncsoló hatással lehet a fehérvérsejtekre és megtámadhatja a test saját szövetállományát. Alkalmazása óvatosságot igényel. Amennyiben sürgős, és indokolt használata során, remegést, szédülést és lebegésérzetet eredményezne, fogyasszunk hozzá Édesgyökér vagy Orvosi ziliz teát. Egyéb esetben használatát szüntessük be.

Vérző sebre Cickafarkból készítsünk forrázatot, ezzel mossuk, tunkoljuk. Tinktúrát is alkalmazhatunk helyi fertőtlenítésre, lemosásra. Készíthetünk kenőcsöt Cickafark virágjából. A Cickafark, lágyító, fertőtlenítő, sebgyógyító hatással bír, így nemcsak a vérzést állítja el, hanem a fájdalmat is enyhíti, és a sebet gyógyítja. Belső vérzések esetén is használ.

Csonkolt végtag, régi sebek fájása esetén: meleg pépes Fekete nadálytőlisztből készült pakolást tegyünk a felületre. Nagy segítséget nyújt a fájdalomcsillapításban és az idegek megnyugtatásában. A friss sebeket Fekete nadálytő tinktúrával kenjük be. Besebesedettnél krémje is jó. Külső és belső sebekre egyaránt ajánlott a Feketenadály. Mindenféle sérülés, vérömleny, csonttörések és zúzódások esetén borogatáshoz, pakoláshoz használjuk. Gyökerének teájából napi három csészével fogyaszthatunk, vagy egy-két szeletkét együnk meg belőle.

A Galaj teája külsőleg alkalmazva rendkívül gyorsan gyógyít bőrbetegségeket, sebeket, furunkulusokat (kelés, kelevény) és mitesszereket. A meleg lemosások megszüntetik az arcbőr petyhüdtségét. Eredményesen használható a frissen préselt leve, ha naponta bekenjük vele e beteg bőrfelületet és hagyjuk rászáradni.

Sebfájdalom esetén igyunk forrázással készített Kamilla teát, vagy borogassuk a sebet, de ilyenkor egy percig forraljuk a Kamilla teát. Sebek begyógyítására Kamilla-kenőcs is használható. Nyálkahártya gyulladás esetén a Kamilla általános fertőtlenítő és gyulladás gátló hatású. Külsőleg gyulladt szem, kötőhártya gyulladás, viszkető és nedvedző bőrkiütések borogatására és lemosására, fogfájáskor öblögetésre, sebek lemosására használjuk.

Háborús és baleseti sérülések utáni hegek, műtétek utáni varrathegek feszülése, összenövések esetén, melyek görcsöket okoznak, Korpafüves pakolás és fürdő segít, abban, hogy a hegek ellazuljanak. A fájdalom is megszűnik. Felfekvéses betegek sebeit legrövidebb időn belül begyógyítja a Korpafűliszt. A nyílt sebre finoman és óvatosan rászórjuk a Korpafűlisztet. Gyors megkönnyebbülést hoz.

A Körömvirág javítja a vér, és szöveti keringést, tisztító hatású és elősegíti a sebek gyógyulását. Gyógyulni nem akaró visszérfekély, sipoly, égési seb és fagyás esetén, valamint műtéti sebek és hegek kenőccsel kenése esetén a feszülés gyorsan megszűnik. Ezzel csökkenthető a besugárzások száma is. A Körömvirág-kenőcsöt és a kenőcskészítés során visszamaradó anyagokat, használhatjuk mellen kialakult, még rosszindulatú fekélyek, mellrák, esetén is. A már műtött sebhelyet is kenjük be krémmel, mire annak feszülése nagyon gyorsan megszűnik. A Körömvirág tinktúra vízzel hígítva különösen alkalmas sebek, zúzódások, vérömlenyek, izomrándulások, sőt még gennyes és rákszerű fekélyek, felfekvés okozta sebek, daganatok és duzzanatok gyógyítására is. Vírusok által okozott és baktériummal fertőzött váladékok ellen is segít a teája lemosóként, és két-háromcsészényit inni is kell belőle. A sebek szélét fürdés után Körömvirág-kenőccsel kenjük be. A Körömvirág-kenőcs a sebfájdalmakat is megszünteti. Rákjellegű daganatok és fekélyek, csontszú, combfekély, valamint elmérgesedett, gennyező, nehezen gyógyuló sebek esetén is segítenek a Körömvirág és Zsurló főzetével történő lemosások (1:1 arányban keverjük őket). Fél liter vízhez egy púpozott kanál teakeveréket adunk.

A Madársóskát népgyógyászat ajánlja kezdődő gyomorrák, rákszerű belső és külső fekélyek és daganatok ellen. A friss levet turmix géppel állítjuk elő. Óránként 3-5 cseppet fogyasszunk ebből vízben vagy gyógyteában. A sebeket, rákszerű külső fekélyeket közvetlenül kenjük be vele.

A Martilapu friss leveleit törjük meg és ezt a pépet rakjuk a mellkasra szövetsérülések, kékes-vörös duzzanatok esetén.

A Martilapu összehúzó, oszlató, gyulladásgátló, hűsítő, fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható fekélyek, mirigydaganatok, sebek, duzzanatok esetén. Szövetsérülésekre, kékes duzzanatokra az összetört levelekből készítsünk pakolást. Erős levélfőzetből borogatást használhatunk mirigydaganatok felszámolására. Lüktető, gyulladásos daganatra, hűsítő és oszlató tulajdonságát használják fel. Zöld, friss leveit, megtörve helyezik a duzzanatra.

Nehezen gyógyuló sebek hamar behegednek, ha friss Medvehagyma-lével kenjük be.

Az Orbáncfű kivonat és olaj, a legjobb fájdalomcsillapító, gyulladásgátló és gyors gyógyító hatású. Az Orbáncfű olaja nyílt sebek, friss sérülések, véraláfutások, mirigyduzzanatok esetén eredményes. Kiváló bőrápolószer az érdes arcbőr kezelésében. Minden ideg eredetű, idegpályát érintő fájdalom, elváltozás fontos gyógyítója.

A Palástfű sebgyógyító hatású, külsőleg és belsőleg egyaránt. Törések esetén is alkalmazzák csonterősítőnek, hegesedőnek. Napi két teát fogyasszunk el belőle naponta. Külsőleg, összezúzva és borogatásként gyógyítja a szúrt és vágott sebeket, összehúzva a sebfelületet is. A Palástfűnek összehúzó hatása van, bőrre, sebre gyors gyógyulást hoz. A Palástfű tea eredményesen használható sebláz, gennyező sebek és elhanyagolt fekélyek esetén. Foghúzás után a sebet egy napon belül begyógyítja, ha naponta többször öblögetünk vele. Szülés utáni sérülések, méhszalagok megerősítésében is, segít a Palástfű.

A Papsajtból nyert vizes áztatásból eredő kivonatot nagyon eredményesen használhatjuk sebek, fekélyek, vénagyulladások és törések után bekövetkező kéz-és lábdagadás esetén. Ilyenkor kéz illetve lábfürdőt kell venni. A Papsajtfürdő a lábtörések utáni megerőltetésből származó dagadások esetén, dagadt bokára, megdagadt csuklóra, csuklótörés után, már egy hét után teljes gyógyulást hozhat. Öregségből eredő megerőltetett láb és kéz esetén sem szabad engedni, hogy a végtagok hosszú ideig dagadtak legyenek. Bátran használjuk ilyen esetekben a Papsajtfürdőt keverve Útifűvel, akár nyílt seb esetén is.

Az orr-, gyomor-, bél, és nem menstruációs, rosszindulatú méhvérzés esetén igyunk naponta 2-3 csésze Pásztortáskából készített teát. Sebek esetén, ha a vérzés nem akar elállni, készítsünk főzetet Pásztortáskából, azzal mosogassuk, öblögessük a sebet. Erős vérzéscsillapító és összehúzó hatása van, javítja a sérült terület vérellátását, felgyorsítja a gyógyulást. Orrvérzés esetén teája fel is szippantható.

A kerti Ruta hat a plazma-szövetekre, a vérre, az izomra, az idegre. Gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, lágyító, fájdalomcsillapító, helyi vérbőséget okozó tulajdonságokkal rendelkezik. Használható bőrbetegségek, gombafertőzések, minden fajta fájdalom és idegfájdalom esetén. Külsőleg a fájó testrészekre alkoholos kivonatát használjuk, - egy rész alkoholos kivonatot két rész vízzel kell hígítani, - véraláfutásnál, ütésnél, horzsolásnál, rándulásnál, körömzúzódásnál (megakadályozza a köröm leválását), térdkalács alatti duzzanatnál (nyálkatömlő gyulladás), valamint daganatra, kelésre, ín és izomgyulladásra. Zsírral összekevert szeszes kivonatát rakhatjuk pakolásként a fájdalmak csökkentésére, bármely testrészre. Elővigyázattal használható, erős hatású gyógynövény! Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

A Szegfűszeg hat az összes kötőszövetre (plazma), izomra. Serkentő, fertőtlenítő, görcsoldó, nyálkaoldó, fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható sebkezelés, csípések, viszketés esetén. A növény főzetével vagy egy kávéskanál előzőleg felforralt és lehűtött vízbe, egy cseppet tegyünk az illóolajból, ezzel sebeket fertőtleníthetünk, gyulladt bőrfelületet borogathatunk. Egy evőkanál olajba 2-3 csepp illóolajat téve, használhatjuk a bőr élősködőinek elpusztítására. Óvatosan alkalmazzuk. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

Az Útifű régóta használt sebgyógyító gyógynövényünk. A szétmorzsolt friss levelek vágás, darázscsípés, veszett kutya harapása, mérges állatok csípése és mérges-kígyók marása ellen jó. Utóbbi esetben csak elsősegélyként, míg orvoshoz nem tudunk fordulni. Szétmorzsolt Útifűlevéllel minden seb gyógyítható, még a régi nem gyógyulók is. A rosszindulatú daganatokra, kelésekre, külső fekélyekre, friss, szétdörzsölt Útifű levelet tegyünk, vagy levével borogassunk, elmúlik tőle.

A Veronikafűből frissen készített lé, bőrbántalmak, ekcéma kezelésére ajánlott. Ebből napi két-három alkalommal egy-egy teáskanálnyit vegyünk magunkhoz. Sebeknél, sípcsont közeli gyulladt és nehezen gyógyuló sebeknél: külsőleg teafőzettel lemossuk, majd éjszakára frissen leforrázott teával átitatott borogatást teszünk rá, és melegen betakarjuk.

Használható a Vérehulló fecskefű tea tisztító hatása végbélnyílásban égő érzést okozó aranyér, nyilallóan fájó vizelés (belső hártya sebesedése), minden friss vagy pirosodó seb ellen. A külső sebeket, ecsetelgessük a levével, belsőleg napi kettő forrázott teát igyunk, vagy dupla vízzel hígított léből napi kétszer 3-4 kortyot fogyasszunk el.

Az Orvosi Ziliz, szövetújító, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, lágyító, sebgyógyító hatással rendelkezik. Használható bőrkiütések, emlőgyulladás (tejcsomó esetén is), égés esetén. Nyugtatja a bőrt és a nyálkahártyákat. Elősegíti az idült sebek és elhalt szövetek gyógyulását. Szájüreg gyulladásai, és afták (szájban keletkező hólyag) ellen használjuk, öblögetőnek, Cickafark vagy Zsálya teával felválva. Meleg borogatást kell tenni nehezen érő kelésekre, a gyökér porából. Gyökerét vízzel megduzzasztva, ami zselét képez, külsőleg vágások, karcolások, égések kezelésére, gyulladásokra, fertőzésekre használhatjuk. Főzetét horzsolások, sebesülésekre külsőleg alkalmazzuk. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

A Mezei Zsurló vértisztító, vérzéscsillapító, seb és csontgyógyító hatással rendelkezik. A Zsurló különleges hatása, hogy feloldja és kitisztítja, a test bármely részén, a szervezetünk számára nem odaillő szövetállományt vagy kórokozót. Elősegíti a törött csontok gyógyulását. A Zsurló kivonatokat, borogatásokat leszakadt inak és szalagok gyógyítására alkalmazzák. Kisajtolt levét vagy sűrű főzetét sebek tisztítására használhatjuk. Rosszul, vagy nehezen hegesedő sebek, rosszindulatú vagy rákos daganatok esetén lemosó és borogatószer. Nehezen gyógyuló sérülések, rothadó sebek, rákszerű fekélyek esetén rendkívül jó szolgálatot tesz. Szájban keletkezett bármely kiütés, gyulladás, sipoly, szájpenész, fogínygyulladás, vérzés, szintén fertőtleníthető és gyógyítható öblögetéssel. Belső és külső vérzések csillapítására, elállítására is alkalmas. Borogatásként a gyulladt szemre téve, gyulladásgátló hatású. Fehérfolyásnál, hüvelyi egyéb fertőzöttség, méhszájseb, hüvely vagy gátrepedés esetén irrigáló, és ülőfürdőként is használhatjuk sűrű teafőzetét. A Bojtorjánmaghoz hasonlóan, jó lemosó szer, és massza formájában, gyulladt, vagy nehezen gyógyuló, fertőzött felületek, viszkető, pörkös, varas, gennyező bőrkiütések kezelésére alkalmas. Gyenge bőrpírok, pikkelysömör, fájó, gennyes körömágygyulladás, lábszárfekély, csontszú, rákos sebek, sipolyok, szőrtüszőgyulladás, még bőrfarkas (bőr-TBC) esetén is alkalmazzuk. Egyéb nem fertőző bőrelváltozásoknál kenőcsöt használjunk. Erősen kitüremkedő, vérző aranyérre, csomóra, masszát rakjunk. A seb és környéke mindig váladékoktól mentes lesz, és meggátolja a visszafertőződést is. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.



SEJTBURJÁNZÁS

Lásd még RÁK, ROSSZINDULATÚ BETEGSÉGEK, DAGANAT.

Rosszindulatú sejtburjánzás megelőzésére, illetve gyógyítására Csalán tea (1 csészétől 2,5 literig).

A Fagyöngyöt a régi druidák szent növényként tisztelték és azt tartották róla, hogy minden betegségre jó. Bebizonyosodott, hogy mindenre kiterjedő kiegyenlítő hatása van. Mirigyrendszerre, hormonrendszerre, érrendszerre. Amiből sok van, csökken, amiből kevés van, növekszik (súly, vérnyomás, havi vérzés, cukorbetegség stb.).

A Kálmosgyökér megfelelő szer az egész test megtisztításához. Csak kúraszerűen használjuk, majd tartsunk szünetet a használatával. Ez idő alatt fogyasztható Bazsalikomból, Gyömbérből, Kurkumából tea, maximum napi három csészével.

A Madársóskát népgyógyászat ajánlja kezdődő gyomorrák, rákszerű belső és külső fekélyek és daganatok ellen. A friss levet turmix géppel állítjuk elő. Óránként 3-5 cseppet fogyasszunk ebből vízben vagy gyógyteában. A rákszerű külső fekélyeket közvetlenül bekenjük vele.

A Medvehagyma-cseppek (eszencia) sokféle betegséget elmulasztanak, 10-12 cseppet vegyünk be belőle kevés vízben. A Medvehagyma az egész testet megtisztítja, kihajtja belőle a megrekedt, kóros anyagokat, egészségessé teszi a vért, kiűzi és elpusztítja a mérgező anyagokat. Hosszú távon való használata javasolt.

A Zsurló elsősorban vérzéscsillapító nagy hatású gyógynövény. Nehezen gyógyuló sérüléseknél, rothadó sebeknél, még rákszerű fekélyeknél is rendkívül jó szolgálatot tesz. A Zsurló minden szövetelemben, mirigyben és a vérben tisztító hatással rendelkezik. Feloldja és kitisztítja, a test bármely részén, a szervezetünk számára nem odaillő szövetállományt vagy idegen kórokozót.

 

SERDÜLŐ: Lásd PUBERTÁS


SÉRV

A Palástfű tea gyógyital az összes női bajra, betegségre, Pásztortáskával együtt még a méhelőesés és lágyéksérv esetére is.

Idős korban, vagy baleset után, a záróizmok renyhesége következtében, bélelőesés, méhelőesés, hüvelykitüremkedés, húgycsőereszkedés léphet fel, mely nagy fájdalmakat okoz a köldöktől a csípőkig. Erre a legnagyobb segítség napi négy csésze Palástfű tea fogyasztása, ami belsőleg erősíti az izmokat, külsőleg pedig Pásztortáska-tinktúrával kell kenni, a hüvelytől a köldökig, a teljes altestet. A Palástfű teába tegyünk 10-10 csepp Pásztortáska-tinktúrát is. Svédkeserűből is tehetünk borogatást. Ezt a terápiát kell alkalmazni a lágyéksérv esetén is, amit ma csak operációval szüntetnek meg. Megpróbálható laza-kötőszöveti hasi és mell megereszkedés esetén is a szövetek és inak újraépítésére.

 

SIPOLY (FISZTULA)

A sipoly, fisztula, savós, gennyes váladékot termelő üreg.

Tályogok után keletkezhet a test bármely külső vagy belső szervei között. Csalántea + egy teáskanálnyi Svéd keserű javasolt, naponta 3 csészével.

Gyorsan segít a Körömvirág-kenőcs a sipolyok esetén. A körömvirág javítja a keringést, tisztító hatású és elősegíti a sebek gyógyulását.

A Zsurló főzetével való lemosások és fürdők segítenek sipolyok, szőrtüszőgyulladás esetén. A Zsurlófüvet keverjük össze Orbáncfűvel egyenlő arányban, ebből készítsünk teát forrázással. Jól használható gargalizálásra az ínyen és a torokban keletkező sipolyok és polipok esetén.

 

SKARLÁT (=VÖRHENY)

A Kálmosgyökér megfelelő szer az egész test megtisztításához. Skarlát esetén legalább 6 hétig fogyasszuk folyamatosan, majd tartsunk szünetet a használatával.

Segít a Zsurlótea, még abban az esetben is, amikor egyéb vízhajtók eredménytelenek, például a mellhártyában, a szívburokban keletkező folyadék-felhalmozódásnál, vagy skarlát utáni vesezavaroknál, esetleg más, súlyos fertőző betegségek okozta vizelet-kiválasztási zavar esetén. Mind külsőleg fürdő formájában, mind belsőleg kitűnő. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

 

SKROFULÓZIS (GÖRVÉLYKÓR): Lásd NYAKI NYIROKCSOMÓDUZZANAT.

 

SOKK, SOKKOS ÁLLAPOTOK: Lásd ÁJULÁS, IDEG.

 

 

SOVÁNYSÁG

Lásd még ANYAGCSEREZAVAR, MIRIGYRENDSZER, MELLÉKVESE, SOVÁNY TESTALKAT.

A Borókabogyó hat a szövetre, izomra, zsírra, csontra, velőre és idegekre. Hatását a húgyúti szervekben, a légzőszervekben, idegrendszerben, emésztőrendszerben fejti ki. Emésztést serkentő, szélhajtó, fájdalomcsillapító, görcsoldó, fertőtlenítő, baktériumölő tulajdonságokkal rendelkezik. Használható cukorbetegség, étvágytalanság, emésztési gyengeség, immunhiány esetén. A Borókabogyó a sovány testalkatúak legjobb vízhajtószere. Vizelethajtó hatása révén csökkenti a vérnyomást, valamint fokozza a nitrogéntartalmú anyagcseretermékek és a kloridok vesén keresztüli kiürítését, így hatással van a szövetek és csontok egyensúlyának fenntartásában. A Borókabogyó javítja az emésztést, és ezáltal gyógyítja, és kihajtja a szervezetből a túlzott soványsággal együtt járó tünetegyüttest (székrekedés, bűzös lehelet, lepedékes nyelv, alhasi fájdalom, felfújódás, bélgázosság, szélgörcs, étvágytalanság, elnehezülés, gyengeség, lassú pulzus, túlzott szövetpusztulás, ezek a tünetek masszírozás hatására, vagy borús időben súlyosbodnak). Túlzott fogyasztása viszont, természetestől eltérőbb zsírbontásban és az egészséges szövetek pusztulásában nyilvánulhat meg. Használata óvatosságot igényel, vesegyulladás (nefritis), epilepszia, és terhesség ideje alatt (serkentő, és vérbőséget okozó hatása miatt) fogyasztása nem javasolt. Túlzott, vagy hosszú ideig tartó használata a vesében bevérzéseket okozhat.

Az Édesgyökér használható általános gyengeség esetén. Mellékvesekéreg hormonokat tartalmaz ezzel hat a soványságra. Tápláló tulajdonsága révén, főleg túlzott lesoványodás esetén, erőt ad. Lásd még MELLÉKVESE

A Fagyöngyöt a régi druidák szent növényként tisztelték és azt tartották róla, hogy minden betegségre jó. Bebizonyosodott, hogy mindenre kiterjedő kiegyenlítő hatása van. Mirigyrendszerre, hormonrendszerre, érrendszerre. Amiből sok van, csökken, amiből kevés van, növekszik (súly, vérnyomás, havi vérzés, cukorbetegség stb.). Ezáltal hat a hízásra, és a soványságra.

A Fekete üröm virágos, leves hajtása, a velőre és idegekre hat. Hatását a vérkeringésen, a nő nemi szerveken, az idegrendszeren, az emésztőrendszeren és a légzőszerveken keresztül fejti ki. Tehát, majdnem minden idegi alapon nyilvántartott betegség esetén alkalmazható. Az idegességből származó, vegetatív fájdalmak gyógyíthatók vele, melyek különben, szervi elváltozásokat nem mutatnak. Használható menstruációs zavarok (elmaradások, rendszertelenség), túlzott havi vérzés, meddőség, vetélés, koraszülés meggátlása, isiász, rángógörcsök, hisztéria, epilepszia, depresszió, idegkimerültség, álmatlanság, gyomorsav-, bél- és epeserkentés, sárgaság és májbetegség, étvágytalanság, köszvény, reuma, esetén. A Fekete üröm gyökerét, kis adagokban, mint részben hasonlót a Peremizshez, erősítőként, görcsoldóként, vitustánc, epilepszia és hisztéria elleni szerként alkalmazhatjuk. Túlzott soványságból eredő idegbetegségek esetén nagyon ajánlott. Megnyitja, feloldja és tisztítja a vérkeringés és az idegrendszer elakadt útjait, segíti az akadálymentes áramlást (a csakrákon, csatornákon keresztül), megszünteti a fájdalmat. Óvatosan vagy egyáltalán ne használjuk, méh fertőzöttsége és gyulladása esetén. Ne használják hosszú távon, túlfűtött, elhízott, köpcös testalkatú egyének, megemelheti a vérnyomásukat. Túlzott használata senkinek nem ajánlott, az Ürömfélék legvégül, agyi elbutulást, testi, szellemi leépülést okoznak.

A Galagonyabogyó a szövetre, a vérre, az izomra hat. Hatását a vérkeringésen és az emésztőszerveken keresztül fejti ki. Serkentő, de egyben nyugtató, szélhajtó, értágító, görcsoldó, vízhajtó hatással rendelkezik. Használható szívgyengeség, vérkeringési zavarok, magas vérnyomás, szívidegesség, álmatlanság (nyugtató), tápanyag-pangás, hasi daganatok (tumorok) esetén. Erősíti a szívizomsejteket (szívizomgyengeség), nagyobb teljesítményre teszi képessé a szívizmot, és növeli a várható életkort. Fokozza a szívizom munkabírását. Erre a célra jól társítható Szúrós gyöngyajakkal. Mindenfajta szívdobogást gyógyít. Különösen jó a szorongó, vékony testalkatú egyének ideges szívdobogására, és ideges eredetű szívérgörcs, szívritmuszavar esetén. Serkentő hatással van a vérkeringésre és az emésztésre. A gyomor- és bélrendszerben felgyűlt, megrekedt táplálék eltávolítására a legjobb gyógynövény. Tisztítja a belek falát, enyhe összehúzó hatást gyakorol a bélfalra. Segít a belekben, vagy az alhasban fellelt daganatok eltávolításában. Folyamatos, napi egy csésze tea fogyasztása ajánlott.

A rendkívül sovány emberek, akik nem a megfelelő táplálék hiánya miatt veszítettek a súlyukból, Kálmosgyökér teát igyanak, és időnként vegyenek teljes fürdőt, amibe Kálmost tesznek. A Kálmosgyökér megszünteti az étvágytalanságot, hatásos vese- és mellékvese károsodásnál is, és megfelelő szer az egész test megtisztításához.

A Moszat a szövetre, az izomra, a zsírra hat. Jó növényi tápanyag lábadozás, öregség, túlzott soványság és hormonális (pajzsmirigy) gyengeség esetén. Újjáéleszti a plazma-szöveteket, táplálja a létfontosságú testnedveket. Belsőleges használatra ételbe keverhető, külsőleg algapakolás vehető. Ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz, melyek létfontosságúak a szövetek és mirigyek számára. A Moszat az egyik legbiztonságosabb biológiai jódforrás, és tartalmazza a beépüléséhez szükséges egyéb anyagokat, ezért jódhiányos pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy problémák esetén, hat az összes mirigyre is. Túlzott soványság, növekedésben való visszamaradás esetén alkalmazzuk. Nem ajánlott erősen fertőzött betegség ideje alatt fogyasztani, csak a betegséget előidéző kórokozót táplálnánk vele. Gyógyulás, méregtelenítés után, használata már javasolt. Ne használjuk emésztőrendszeri pangásos betegségek esetén sem (bélrenyheség, szorulás).

Legnagyobb segítség napi négy csésze Palástfű tea fogyasztása, ami belsőleg erősíti az izmokat. Segít lábra állni a gyengécske kisgyerekeknek, akik a jó táplálkozás ellenére is visszamaradnak a fejlődésben, valamint a sovány, izomtalan gyerekek, és betegség után lesoványodott felnőttek is, megerősödnek a Palástfű tea ivásától

A Pásztortáska, a Fagyöngyhöz hasonlóan, szabályozza a vérkeringést. A sovány, izomtalan gyerekek is megerősödnek ivásától, fürdővizükbe szintén tegyünk Pásztortáska teát.

A Szerecsendió emésztésjavító, általános működés-szabályozó, ízjavító tulajdonságokkal rendelkezik. Használható rossz felszívódás, hasi fájdalom, gyomor- és bélfelfúvódás, hasmenés, általános gyengeség esetén. A vékony testalkatú egyének gyógynövénye. A leghatásosabb tulajdonsága, hogy fokozza a felszívódást a bélrendszerben, különösen a vékonybélben. Ilyen célra Kardamommal és Gyömbérrel kombinálható. Íróval bevéve, javítja a beépülést és megszünteti a hasmenést. Csökkenti a (magas Vatát) kiszáradást, székrekedést, felfúvódást a vastagbélben. Túlzott fogyasztása rontja a felfogóképességet, tompítja az elmét. Csak kúraszerűen és kis adagokban alkalmazható. Egyéb ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

Az Útifű tisztítja a vért, a tüdőt és a gyomrot, ezért használ azoknak, akiknek gyenge a tüdejük, veséjük, vérszegények, sápadtak, kiütéseik, májfoltjaik vannak, köhécselnek, rekedtek, soványak. Segít lábra állni a gyengécske kisgyerekeknek, akik a jó táplálkozás ellenére is visszamaradnak a fejlődésben. Az Útifű-szirup megtisztítja a vért a kórokozóktól és a salakanyagoktól. Kúraszerűen kell használni, minden étkezés előtt felnőttek egy evőkanállal, gyerekek egy teáskanállal igyanak meg belőle.

Használható a Vérehulló fecskefű tea tisztító hatása súlyos anyagcserezavar esetén. Napi kettő forrázott teát, vagy dupla vízzel hígított kisajtolt levéből napi kétszer 3-4 kortyot fogyasszunk. Helyrehozza a gyomor és bélrendszert, erősíti azt. Tisztítja és megújítja a szöveteket, növeli beépítő képességüket. Ajánlott soványaknak és elhízottaknak is. Két hétig szabad fogyasztani, majd két hétig tartsunk szünetet.

Az Orvosi Ziliz a szövetre, vérre, izomra, velőre, idegre, nemi (reproduktív) szervekre hat. Hatását a légzőszerveken, húgyrendszeren, emésztőrendszeren, idegrendszeren keresztül fejti ki. Tápláló erősítőszer, megújító, fiatalító hatású, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, lágyító, sebgyógyító, gyenge vízhajtó és hashajtóhatással rendelkezik. Használható alultápláltság esetén. Belsőleg enyhíti a gyomorpanaszokat, gyomorsavtúltengés esetén bevonja a bélfalat. Eredményesen használható bélgörcs esetén. Megtisztítja, és felfrissíti a test szöveteiben a vizet. A Zilizgyökér a legjobb tápláló erősítőszer. Gyökereit főzhetjük, süthetjük, fehér puha csemege. Zsenge leveleiből készíthetünk salátát. Fogyasztása fiatalító hatással van a köpcös és a nagyon sovány testalkatú emberekre Gyömbérrel fogyasztva, tejben főzve. Az Orvosi Zilizt erősítő hatásáért, ne használjuk addig, amíg a kórokozókat el nem pusztítottuk, mivel a kórokozókat is táplálhatjuk vele, valamint súlyosbodást hozhat, erősen elhízott egyéneknél, túlzott nyákosodást váltva ki. Ne használjuk a belek felszívódási zavara esetén sem, vagy csak teakeverék formájában, amelybe emésztést serkentőként Gyömbért, Chilit, Köményt is keverhetünk.



SOVÁNY (VATA) TESTALKATÚ EGYÉNEKNEK

VATA: Egy, a három fő biológiai hatóerőből. Egyben a sovány testalkatú egyénekre jellemzően ható, fő biológiai megnyilvánulás. Tehát van maga a biológiai hatóerő, és van a vékony testalkatú egyén. Fémek és növények is rendelkeznek Vata tulajdonságokkal.

Az űrből és a levegőből származik a Vata.

Tulajdonságai: száraz, hűvös, könnyed, mozgékony, sokoldalú, kemény, nyers, változó és világos. Ez a legerősebb, a biológiai hatóerők (Doshák) közül, mivel maga az életerő. A leginkább képes betegséget létrehozni. Irányít minden mozgást, magával ragadja a Pittát és Kaphát egyaránt, ezáltal, szövevényes, összetett betegségeket hozhat létre.

A Vata, természetes állapotában. szinten tartja az akarat, belégzés, kilégzés, mozgás energiáit, az impulzus-kibocsátásokat, a szövetek arányait, az érzékek kifinomultságát.

Túlsúlyba kerülésének (magas Vata) következményei: kiszáradás, sötét elszíneződések, melegigény, remegések, felfúvódás, székrekedés, elerőtlenedés, álmatlanság, érzékszervek gyengülése, akadozó beszéd, kimerülés.

A Vata tartózkodási helye: a vastagbélben, a csípőben, a combokban, a fülben, a csontokban és a tapintásérzékelő szervekben tartózkodik.

székhelye a vastagbélben van, ahol ha felgyűlik, megreked, betegséget okoz (mérgezettség, meg nem emésztett táplálék, daganat, fizikai bélelváltozások), és ahonnan közvetlenül kiűzhető a testből. Minden „magas Vatát” a vastagbél gyógyításán keresztül kell elkezdeni.

A sovány testalkatra jellemző rendellenességek (Sama-Vata): székrekedés, bűzös lehelet, lepedékes nyelv, alhasi fájdalom, felfújódás, bélgázosság, szélgörcs, étvágytalanság, elnehezülés, gyengeség, lassú pulzus, túlzott szövetpusztulás, borús időben súlyosbodás.

A Vatának sok gyógynövény megfelelő, de a keserű, fanyar, hűtő hatásúakat csak betegség esetén ajánlott fogyasztani. Nagyon megfelelő azonban a pikáns és édes ízűek napi használata.

A sovány testalkatú egyéneknek ajánlott gyógynövények, napi teaitalok fogyasztására: angyélika, ánizs, babérlevél, bazsalikom, eukaliptusz, édesgyökér, édeskömény, fahéj, feketenadály gyökér, fűrészes legyezőpálma, galagonya, ginzeng, görögszéna, (friss) gyömbér, kakukkfű, (kanadai) kapotnyak. kardamom, keserűfű (porcsin), kerek repkény, narancshéj, peremizs, salamonpecsét, sáfrányos szeklice, szegfűszeg, szerecsendió, zellermag, vörös moszat. Teaitalként jó még a kamilla, borsmenta, fodormenta, rózsaszirom, zsálya is. Az ajánlatok nem befolyásolják a gyógynövények betegségekre való besorolását és használatát.

A Vata testalkatúak minden édesítőszert használhatnak, méz, cukor, de finomított fehércukrot ne, mert nem tesz jót a hasnyálmirigynek, túlstimulálja azt. A Vata esetében az édesítőszerek kiegyensúlyozzák a gyógynövények Vata-növelő tulajdonságait.


Az Apróbojtorján teából, napi 2-3 csésze fogyasztása javasolt. Mindkét érrendszeren keresztül tisztítja a vért. Ellenjavallatai nem ismeretesek. Keserűanyag tartalma miatt, talán, sovány testalkatúak ne sűrűn alkalmazzák magában, inkább teakeverékekben, melyek savanyú, pikáns vagy édes ízű gyógynövényt is tartalmaznak. A Bojtorjánhoz hasonló, de annál gyengébb. A köpcös, és az eredetileg is telt testalkatú egyének jó gyógynövénye.

A Galagonyabogyó és virág hatását a vérkeringésen és az emésztőszerveken keresztül fejti ki. A vékony testalkatú egyének legjobb, savanyú ízű gyógynövénye. Serkentő, de egyben nyugtató. Különösen jó a szorongó, vékony testalkatú egyének ideges szívdobogására, és ideges eredetű szívérgörcs, szívritmuszavar esetén. Folyamatos, napi egy csésze tea fogyasztása ajánlott. Használható a Galagonyabogyó kivonat, tea, bor formájában. Serkentő hatással van a vérkeringésre és az emésztésre. A sovány testalkatúak esetén óvatosan, vagy egyáltalán ne használjuk aktív fekélyes állapotok, vastagbélgyulladás, egyéb gyulladással járó állapotok esetén. Rendszeres fogyasztása, nyugtató hatása révén, a nemi vágyat csökkenti. Különben hosszú távon alkalmazható.

A Kardamom hatását az emésztőrendszeren, a légzőszerveken, a vérkeringésen, és az idegrendszeren keresztül fejti ki. A Kardamom a legjobb emésztésserkentő, nagyon sovány emberek emésztési gondjai esetén. Élénkíti a lépet, és az emésztőrendszer vérellátását. A vékonybélen keresztül hat az egész emésztőrendszerre, segítve az emésztést, és a felszívódást (az élelem energiává alakítását). Kitűnő gyógynövény az egész testre vonatkozó energiaáramlás (prána) megindításában és normalizálásában. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

A Kálmosgyökér a szövetre, az izomra, a zsírra, a velőre, az idegre, mirigyrendszerre, és a nemi szervekre hat. Serkentő, fiatalító, nyálkaoldó, pangáscsökkentő, idegerősítő, görcsoldó, erősítő, hánytató hatással rendelkezik. Segíti a (prána), szellemi életerő áramlását. Tisztítja a (meridián-) csatornák elzáródásait, és eltávolítja a mérgezettséget (toxinokat). Megtisztítja, újjáéleszti, és fiatalítja az agyat és az idegrendszert. Élénkíti az agy vérkeringését, növeli a felfogóképességet, és az emlékezetet pontosítja. Elmefejlesztő gyógynövény. A vékony testalkatú (Vata) egyének ifjítója. A beszéd, az intelligencia, és önkifejezés gyógynövénye. Erős hatású gyógynövény, használata óvatosságot igényel. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

A Kurkuma a test minden szövetelemére hat. Hatását az emésztőrendszeren, a vérkeringésen, és a légzőszerveken keresztül fejti ki. Serkentő, szélhajtó, vértisztító, sebgyógyító, baktériumölő tulajdonságokkal rendelkezik. Használható emésztési nehézségek és fertőzések, keringési elégtelenség, köhögés, menstruáció kimaradás, garathurut, cukorbetegség, ízületi gyulladás, vérképzési zavarok, vérszegénység, sebek, zúzódások esetén. Tisztítja az összes csakrát, és szabaddá teszi a meridián utakat. Szinte mindenre kiterjedő, különleges hatású gyógynövény. Serkenti és erősíti az emésztőszerveket és a bélflórát (az emésztőrendszerben szükséges baktériumok összessége), a bélrendszer mirigy és emésztőváladékait egyensúlyba hozza. Könnyíti a fehérjeemésztést. Helyreállítja a szervezet anyagcseréjét, egyensúlyba hozza a fölösleget és a hiányosságot. A köpcös (Pitta) és sovány (Vata) testalkatúak csak ritkábban éljenek vele, vagy csak kúraszerűen alkalmazzák. Magas Vata esetén viszont használata nagyon ajánlott. Kicsiny mennyiségben, fűszerként, mindenkinek jó. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

Az erős Pirospaprika hat a plazmára (kötőszövetek), összes szövetre, csontra, a vérre, egy kissé a velőre, az idegekre, és a reproduktív szervekre. Erőteljesen serkenti a vérkeringést, az emésztést, szünteti a hideg érzést. Táplálja az erőt adó anyagcsere folyamatokat (Agnit). Emésztés serkentésére, gyomor vagy bélrendszer gyengesége, rossz étvágy esetén, főleg a sovány testalkatúak részére nagyon kis mennyiségekben fűszerként használható. Nehéz ételek vagy véres húsok fogyasztásánál pácként, vagy szószban adható fel. Hatékony a vastagbélben meghúzódó kórokozók felégetésében, toxinjai eltávolításában. A Vata (sovány testalkat) alkatúak jó gyógynövénye, főleg rendellenes (Sama), a szokásostól eltérő, állapotok esetén, de magas Vata esetén a legjobb. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

A kerti Ruta hat a plazma-szövetekre, az izomra. Erősítő tulajdonságokkal rendelkezik. Európa egyik legjobb erősítő gyógynövénye. A Vata (sovány testalkat) erősítő, szövetmegújító, fiatalító gyógynövénye. Kiválóan alkalmas a Sama-Vata kezelésére. Melegítő, serkentő és tisztító hatást gyakorol a vérre. 1 liter vízbe 50-60 cseppet tegyünk a tinktúrából, ebből kortyolgassunk a nap folyamán. Elővigyázattal használható, erős hatású gyógynövény! Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

A Szerecsendió teljesítőképességet növelő, az egész testet felfrissítő (afrodiziákum), vérserkentő, általános működés-szabályozó tulajdonságokkal rendelkezik. Használható nehéz légzés, általános gyengeség, hideg végtagok, általános lehűlés, nemi működés csökkenése (impotencia, frigiditás) esetén. A vékony testalkatú egyének gyógynövénye. Csökkenti a kiszáradást, székrekedést, felfúvódást a vastagbélben, az idegrendszerben (magas Vata) a túlfokozott idegállapotból eredő melegigényt, remegést, elerőtlenedést, álmatlanságot, érzékszervek gyengülését, akadozó beszédet, kimerülést. Illóolaj formájában, készen is kapható. Győződjünk meg róla, hogy belsőlegesen is alkalmazható-e. Használható általános gyengeség esetén. Ellenjavallatait lásd a gyógynövénynél.

Az Orvosi Ziliz a szövetre, vérre, izomra, velőre, idegre, nemi (reproduktív) szervekre hat. Tápláló erősítőszer, megújító, fiatalító hatású hatással rendelkezik. Használható alultápláltság esetén. Megtisztítja, és felfrissíti a test szöveteiben a vizet. A Zilizgyökér a legjobb tápláló erősítőszer. Gyökereit főzhetjük, süthetjük, fehér puha csemege. Zsenge leveleiből készíthetünk salátát. Fogyasztása fiatalító hatással van a nagyon sovány testalkatú emberekre, Gyömbérrel fogyasztva, tejben főzve. Ne használjuk a belek felszívódási zavara esetén, vagy csak teakeverék formájában, amelybe emésztést serkentőként Gyömbért, Chilit, Köményt is keverhetünk.


SÓ (Nátrium-klorid)

Lásd még FŰSZER, KLORIDOK.

A Borókabogyó vizelethajtó hatása révén csökkenti a vérnyomást, valamint fokozza a nitrogéntartalmú anyagcseretermékek és a kloridok vesén keresztüli kiürítését, (erről, vizeletvizsgálat alkalmával, ajánlatos orvosunkat tájékoztatni) így hatással van a szövetek és csontok egyensúlyára is. Kitisztítja a szervezetben elhalt szöveteket. Túlzott fogyasztása viszont, a természetesnél erősebb zsírbontásban, és az egészséges szövetek pusztulásában nyilvánulhat meg, pl. csontritkulás. Ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

Az erős Pirospaprika táplálja az erőt adó anyagcsere folyamatokat (Agnit). Emésztés serkentésére, gyomor vagy bélrendszer gyengesége, rossz étvágy esetén, nagyon kis mennyiségekben fűszerként használható. Nehéz ételek vagy véres húsok fogyasztásánál pácként, vagy szószban adható fel. Fűszerként való használata csökkenti a főzés közbeni só használatát, de vesebetegek ebben az esetben is óvatosan járjanak el. Egyéb ellenjavallatait lásd a gyógynövény leírásánál.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.