Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Betegségek SZ betűvel

2009.08.09

SZÜRKEHÁLYOG (Katarakta)

 

A szürkehályog, a szemlencse elszürkülésének betegsége. A szemlencsén lerakódások keletkeznek. A szemlencse a legtisztább és legkoncentráltabb fehérjeszervünk. A szemvízből táplálkozó szemlencse, a szemvíz összetételének megváltozása, és elöregedése miatt hályogosodhat. A szürkehályogot a szemlencse eltávolításával műtéti úton gyógyítják. Összefügg a belső elválasztású mirigyek megváltozott termelődésével, a vér tisztaságával is.

Ezt a folyamatot eredményesen lehet visszafogni, illetve az állapot javítható. A szemvíz tisztasága ugyanis a vér tisztaságától, illetve magának az egész szervnek a tisztításától is függ. Ha a szervezetben, már nagy mértékben vannak lerakódások, akkor a szervezet a megmaradt, eddig még védett területekre is igyekszik a méreg és egyéb felesleges salakanyagokat bejuttatni. A szemben, így általában a gátak átlépésével, az utolsó helyként keletkeznek salak, koleszterin, kalcium, és fémsó lerakódások. (Mellesleg, a belső füljáratokba is ekkor keletkezik a legtöbb lerakódás, mely az időskori rossz hallást eredményezi.)

 

A Dió levelét, éretlen, gyenge termését, kopácsát használhatjuk, vértisztító, gombaölő tulajdonsága miatt. Levelét használhatjuk, tuberkulózisos betegségek esetén. Ennek felismerése alapján a népgyógyászat használja borogatónak tbc-és, és sima szemgyulladás és zöld-, és szürkehályog képződése ellen is. Bőrfarkas esetén előforduló szemfájdalmak és szájfájdalmak esetén is alkalmazhatjuk. Teáját 2 hónapig is ihatjuk egyfolytában.

 

Külsőleg: szemhéj daganat, bőrrák, szürke hályog, zöld hályog bizonyos eseteinél, szaruhártya folt, látóhártya bevérzés és leválás, gyengén látás, megerőltetett szem esetén használjuk a Vérehulló fecskefű ujjaink között kipréselt nedvét a szemzugba kenve, vagy kipréselt levével, kis vattával körbe kenjük a becsukott szemet. Kicsit csíphet, de ne féljünk, semmi sérülést nem okoz a szemnek.

 

Nagyon jó tapasztalataim vannak a Csalánnal, de főleg a Csalángyökérrel, szemlemosóként, szempakolásként és teában fogyasztva.

Ugyanilyen jó a Zsurlópakolás, szemlemosás, és egyben tea fogyasztása.

Ajánlott a Kálmosgyökért porítani, majd abból krémet készíteni, s napjában többször a már lemosott szemhéjra felkenni.

A Rózsaszirom tea, vagy Rózsavíz oldata hűsíti, felfrissíti a szemet. Szemgyulladás, húzó, vagy szurkáló érzés esetén, napjában többször tegyünk a szemre teával átitatott vattát.

A Petrezselyemgyökér mind táplálékként, mint megfőzve, egy kis olajjal vagy zsírral keverve, pakolásként nagyon jó a hályogos szemre.

A Krizantém, vagy Római kamilla, a Fehér lóhere virágjai mind a szemre való, speciális hatással bírnak.

A Fokhagyma, mint élelmiszer, vagy olajos kivonat jöhet szóba. Értágító hatása a hajszálerekre elsődleges, így a fej, a láb és a szemfenék vérellátását növeli. Fülzúgás, szemfájdalom, látás szűkülés, vagy homályos látás esetén ajánlott. A szem ereinek meszesedése, öregkori látásromlás esetén is, nagyon javallat fogyasztani. De minden szemideghártya (retina) megbetegedés esetén is, Körömvirág pakolással együtt ajánlott.

A Feketebors, a Gyömbér teaként való fogyasztása és/vagy orron át gyógyszeres zsír, vagy vaj (ghí) formájában, borsónyi mennyiségben, jól használható szemfájdalmak, szemnyomás esetén.

A Zsálya, szintén a szem egyik gyógynövénye. Teáját igyuk, és lemosónak is nagyon jó.

 

Mindezek a gyógynövények egyben vértisztítók is, így ivásuk a salaktalanítást elvégzik.

 

A Körömvirágból, a Zsurlóból, a Vérehullóból, pálinkával készíthetünk előbb kivonatot, így könnyebb adagolni, esetleg hígítani, és borogatásként is, vagy akár vízbe téve, teaként is fogyasztani.

 

Nagyon jónak találtam még az Útifüvet is borogatónak, és salaktalanító teaként fogyasztani.

 

Télen a Vérehulló gyökrét próbáljuk valahogy felvenni, a fagyott föld is kiengedi, mert nagyon közel fekszik a felszínhez. A többi gyógynövényt meg lehet kapni gyógynövényboltban is.

 

Illóolajként nagyon ajánlott a Szantálfa, a Tömjén, a Mirrha, ezeket olajban hígítjuk, és borogatásként alkalmazzuk, de kis kávéskanálnyi mennyiségben a szánkban jól megforgatva is fogyasztjuk. Fél dl olajhoz max. 2-3 cseppet vegyünk, de csak egy fajtából. Felváltva alkalmazhatjuk őket.

S ne feledkezzünk meg a Propolisz cseppekről, illetve a mézborogatásról sem. Ezeket vízben hígítjuk, hasonlóan az előzőkhöz, s hasonlóan fogyasztjuk is, de borogathatunk is vele.

 

A szemben keletkezett nyomásérzet, fájdalom, gyulladás esetén, még akkor is, ha a látóhártya megsérült valamilyen megerőltetéstől, - (ebben az esetben minél előbb forduljunk orvoshoz,) kiegészítésként használjunk szemtornát és a szem megnyugtatására, Svéd cseppes vattát tegyünk becsukott szemünkre.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.